Egy rövid, kötetlen online vagy telefonos hívás, ahol megnézzük, tudunk-e jól együtt dolgozni. Itt van tér arra is, hogy elmondd, mi hozott, hol érzed, hogy elakadtál, és milyen változásra vágysz. Nincs elköteleződés – ez csak a találkozás tere.
A közös munka keretét kb tíz, egymásra épülő alkalom adja. Itt nem csak a konkrét problémával dolgozunk, hanem azzal is, ami mögötte van: gondolkodásmód, működés, belső történetek. Egy egyészen új nézőpont kerülhet elő.
Az utolsó alkalommal összegezzük, hová jutottunk és hogyan viheted tovább az új működési módokat a mindennapokba. Szükség esetén beszélhetünk a folytatás lehetőségéről is – ha van még téma, amit mélyebben kibontanál.
Amikor tudod, hogy több van benned – de mégsem mozdul. A coaching feltárja azokat a láthatatlan korlátokat (belső félelmek, önbizalom, rendszerszintű hiányosságok), amik visszatartanak. És segít konkrét, célirányos lépésekben áttörni rajtuk.
Elakadt beszélgetések, túl sok „mindent én csinálok”, vagy láthatatlan elvárások – ezek szinte minden csapatban jelen vannak. A coaching térben ránézünk, hogyan kommunikálsz, és hogyan alakíthatod át kapcsolataid minőségét – akár vezetőként, akár társként.
Amikor túl sok a lehetőség, túl nagy a tét – és már nem látod tisztán, merre indulj. A coaching segít szétválasztani a zajt a lényegről, és olyan döntést hozni, ami összhangban van a vízióddal – és a belső iránytűddel is.
Változik a piac, változik a csapat – vagy épp te változtál meg. Egy új időszak új gondolkodást kíván. A folyamat során nemcsak új célokat fogalmazunk meg, hanem új rendszert, működésmódot is kialakítunk, ami megtart és visz előre.
Milyen vezető vagyok – és milyen szeretnék lenni? A munka során lebontjuk a külső elvárásokat, és megkeressük azt a működésmódot, ami nemcsak hatékony, hanem hiteles is. Ahol te magad is jól vagy a saját szerepedben.
Ha úgy érzed, sokat adsz, de nem marad elég belőled, vagy ha már csak „működsz” – itt az idő újraszervezni az energiáidat. A coaching segít új struktúrát, új ritmust és új szemléletet kialakítani, hogy ne csak teljesíts, hanem jelen is legyél.